Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. - Varicontroll
Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.
single page feature image

    Projekt részletei

  • Kategória:
  • Ügyfél: Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.
  • Helyszín: Martfű
  • Dátum:
  • Link:

Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.

A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. több mint száz éves sörfőzési tapasztalata, valamint nemzetközileg elismert márkái révén a magyar piac meghatározó szereplője, a nemzetközi HEINEKEN csoport magyar leányvállalataként tevékenykedik Magyarországon. A vállalat két sörgyárában, Sopronban és Martfűn honosította meg a sörfőzési hagyományokat, azonban a két sörgyár eltérő múlttal rendelkezik.

A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. másik gyára Martfűn, a fiatal sörgyárak közé tartozik. A gyár létrehozásának gondolata 1981-ben fogalmazódott meg, amelynek eredményeképpen 28 kelet-magyarországi termelőszövetkezet és állami gazdaság a sörpiacon uralkodó hiány pótlására alapította a sörgyárat. A Szolnokhoz közeli sörgyár 1985-ben kezdte meg a termelést, akkor Magyarországon egyedülállóan korszerű körülmények között és modernnek számító technológiával.

Megoldásunk

Megbízónknál bevezetett megoldásunk: villamosgazdálkodási rendszer
Tudjon meg többet megoldásunkról a gombra kattintva.